Válogatott diplomamunkák

 

2002 évben a „2+3D” folyóirat szerkesztősége első alkalommal szervezte a lengyel design felsőoktatási intézményekben megvédett diplomamunkák szemléjét, amelyre 45 munkát küldték. Bár a egyetlen kitüntetés a magazinban történő publikálása volt – semmiféle díjakat vagy más kitüntetést nem osztották – a részvevők száma évről évre növekedett. Két évvel ezelőtt, az utolsó országbeli szemléhez, már 149 munka jelentkezett (93 a tervezőgrafika és 56 az ipari formatervezés keretein). A kezdeményezés nyilvánvaló elismeréssel találkozott, a pár tervező szerint a diplomamunka publikálása megkönnyebbítette az első szakkapcsolatok megkötését és kiindulót jelent a szakpályaihoz.

2005 évben a kezdeményezéshez jelentkezett a Cieszyni Śląski Zamek Sztuki i Przedsiębiorczości (A Sziléziai Művészet és Vállalkozás Vára) a ciklikus kiállítások szervezője, ahol bemutatásra kerül a munkák nagyobb válogatása.

Ebben a meggyőződésben, hogy a szemle az elvárt eredményeket hozza, egy évvel ezelőtt egy fontos lépést tettünk, hogy továbbfejlesszük. Kiindulva a többéves izgalmas együttműködéséből a szerkesztőségek G4 tervének kereteiben, elhatároztunk a cseh „Typo” és szlovák „Designum” folyóiratok szerkesztőségeivel együtt a szemlének következő kiadását a nemzetközi szemlévé tenni. Jelentkezett 30 diplomamunka Csehországból, 180 Lengyelországból és 14 Szlovákiából. Arra számítunk, hogy a rendezvény népszerűbbé válásával csökkenni fogják a lengyel szemlék hagyományából eredendő aránytalanságok. Idén a szervezőkhöz csatlakoztak a magyar barátaink is, minek köszönhetően várhatólag megfelelően nő és változatossá lesz a résztvevők köre.

Nem változnak azonban a szemle alapelvei és szabályai. A nevezőbizottság a beküldött munkákat két kategória szerint szemléli – tervezőgrafika és ipari formatervezés. Az eredménynek nincs versenyszerű osztályozás jellege, nem határozunk meg a helyek rangját, semmiféle díjakat nem osztunk. A kitüntetés a „2+3D” és „Typo”magazinban és a szemle weboldalán történő publikálása, valamint a Cieszyni Várban szervezett kiállításon történő bemutatása.

Szeretettel várjuk!